Immortal Moon:8.fejezet Elhagyva

8.fejezet
Elhagyva

-Mit mondtál?-kérdezte

-Te vagy a gyerekeim apja.,-

-Bella, én nem lehetek.,-

-Edward miért nem tudod, felfogni, hogy te vagy, az apjuk?-

-Azért mondta rám Edward, hogy apa?,-

-Gondolhatod.,-mondtam, majd felálltam és kimentem a fürdőbe.

Felöltöztem, és feltakarítottam a vizet.
Gondolkoztam közben, milyen érzés lehet, hogy Edward apa.
Rosszabbra számítottam, de eléggé jól viselte.
Valaki rohant fel a lépcsőn, és a nevemet kiabálta.

-Bella, Bella hol vagy?.,-hallottam Alice hangját.

-Itt vagyok.,-kiabáltam.

Alice bejött a fürdő szobába.

-Bella, Edward elment.,-

-Mi? Nem előbb még itt ült az ágyon.,-átnéztem a vállán ami könnyű volt a termetéhez képest.

-Bella nyugalom.,-mondta, de a düh elvakított.

A szél már fúj kezdett.
(Alice szemszöge)
Bella már nem bírta magát kordában tartani ezért, lefutottam Mirandához, segítséget.

-Miranada gyere, Bella, Bella..nem bírtam befejezni, mert Miranda már itt sem volt.,-

(Miranda szemszöge)

Anya elé álltam, és lefogtam, a Cullen család pedig körénk állt.

-Menjetek, el innen, megpróbálom lenyugtatni, és ha nem sikerülne, akkor segítek neki, mert csak így tudja legyőzni a vihart.,-mondta

-Én maradok segítek.,-mondta Jasper.

-Nem tudsz indulj.,-kiabáltam rá.

El is tűntek, mindannyian, és már kisebb szélvihar keletkezett kint.

-Anya nyugalom, gyere utánam.,-megfogtam a kezét, és kivezettem.

Úgy nézet ki mint egy „Zombi”.
Nem pislogott, csak nézet előre.
Kimentem az udvarra, hátamra kaptam, és elfutottunk az erdőbe.
Tudtam, anya nem sokáig bírja, és nem tudom lenyugtatni, mert a düh benne nagyon nagy, érzem.
Ez lesz a város legnagyobb vihara, gondoltam.

-Anya, anya.,-mondtam, majd én is koncentráltam, és két tornádót képeztünk.

A közepében voltam, és anya is, és egyesültünk.
Aztán jött a város, de a csak a város elejéig tartott, mert anyából elszállt a düh, és egy fa tövében landolt, a magasból.
Én egy ágra ugrottam, mikor éreztem, hogy vége, ennek az igazságtalanságnak, majd le anyához.

-Anya hallasz, kérlek térj magadhoz.,-teli volt horzsolásokkal, és nem volt magánál.

A Cullen megtaláltak minket, és egyből a segítségünkre siettek.

-Hogy van?.,-kérdezte Esme aggodalmasan.

-Nem tér magához.,-

-Haza visszük, rendben?.,-kérdezte Carlisle.

-Oké.,-

-Miranda, rendben van minden?.,-kérdezte Edward.

-Hát egy kicsit szédülök.,-mondta mire, elájultam.

Testvérem karjaiba kapott és hazavitt.
Most már, két ájult volt a háznál, ami nem volt valami nagy szerencse.

(Bella szemszöge)
Mikkor végre felébredtem, Carlisle, vizsgálgatta a hasam tájékát, aminek, nem nagyon örültem.
Érdekesen figyeltem mit csinál, és láttam egy öröm mosoly jelenik meg az arcán.

-Minek örülsz ennyire?.,-kérdeztem mosolyogva.

-Bella harmadszorra is anya leszel.,-mondta és még nagyobb mosoly jelent meg az arcán, mint előbb volt.

Boldogság töltötte el a kicsi szívem ami már nem vert, de én tudtam, ha most még mindig ember lennék, kiugorta volna.
Harmadszorra is anya lehet, istenem köszönöm.

-De van egy rossz hírem, Bella.,-

-Mi az? Ennél rosszabb is kibírok.,-

-Tudod, már nem lehet több örökös.,-

-Miért?.,-

-Mert, megállapítottam, hogy egy félvérnek, nem lehet több gyermeke mint három, ez olyan orvosi dolog, nem értenéd meg.,--

-Értem, nem baj, és igaz én nem értek az orvosok nyelvén.,-

-De boldog vagy igaz?.,-kérdezte

-Még, hogy ne. Hiszen harmadszorra is nagyapa lehetsz.,-csúszott ki a számon.

-Mi? Harmadjára?.,-hervadt le a mosoly az arcáról.

-Hoppá. Tudod Edward az apa, Mi randának, Edwardnak, és ennek a csöppségnek itt benn.,-simogattam meg a hasam.

-Bella, én nem tudom mit mondjak,.,-

-Csak, mondj annyit, hogy boldog vagy nekem, ennyi bőven elég.,-

-Boldog vagyok, mert a lányom lehetsz.,-mondta, majd felültem, és megöleltem, mint apa a lányát.

-Miranda, hogy van?,-kérdeztem

-Fent van, már Edwarddal beszélget.,-

-Rendben, köszönöm Carlisle.,-álltam az ajtóban meg.

-Inkább én.,-mondta majd kimentem, és egy ujjongó Alice fogadott.

-Éjjen hármas nagynéni vagyok.,-ugrott a nyakamba.

-Én is hidd el.,-

-Miről maradtunk le?,-kérdezte Emmett.

-Emmett, hármas nagybácsi vagy.,-ugrott most Emmett nyakába, de nem nagyon volt hozzá kedve leszállni.

-Hugi ez elég cikki nekem.,-mondta Emmett, majd Alice leszált róla.

-Ez igazán jó hír.,-mondta Rosalie, és megölelt.

-Bella, terhes vagy?,-kérdezte Esme fülig érő mosollyal.

-Igen.,-válaszoltam neki.

-Istenem köszönöm.,-

-De tudjátok, azt még most sem értem, miért hármas?,-kérdezte Emmett.

-Tudod, Edwardnak, Mi randának, is Edward az apja.,-

-Mi?.,-kérdezte Esme, Emmett, Jasper, és Rosalie egyszerre.

Én pedig érthetetlen mosolyt villantottam fel.

-Anya, Edward az apánk?,-kérdezte Miranda, miközben jöttek le a lépcsőn.

-Baj?.,-kérdeztem.

-Nem, dehogy, csak tudod az a bajom, hogy Edward, akit majd meg kell szoknom, apunak szolitani elment.,-

-Ez igaz.,-mondtam.

-Tudod, mikor először itt voltam, Edward az apám, nem volt velem valami kedves.,-

Majd sírni kezdtem, mert elöntött, az emlék mikor elment.

-Anya nyugodj meg minden rendben jön.,-mondta Edward, és felmentünk.

-Ez már nem.,-szipogtam, és könnyek nélkül sírtam tovább.

Felmentünk, és én leültem az ágyra.
Elgondolkoztam milyen lehet Edward nélkül az élet, Újra.
Fájt, mert megint elment, és mert nem mondott semmit arra, hogy apa.
Nem tudtam, hogy érez.
Még annyi sem mondott, hogy menj el, vagy ehhez hasonló, csak fogta magát és eltűnt.
Rájöttem, ezt már átéltem, meg tudtam élni nélküle akkor, és most is sikerülni fog, mert itt vannak a gyerekek, nekem.
Hught légyőzük, és boldogan élünk, de Edward nélkül.
Hallottam, hogy már hangoskodnak lent.
Én is lementem, és megláttam, egy pár farkast.