11.fejezet
En el pasado, el pasado no cambiar
(Miranda szemszöge)
Reggel mikor felébredtem éreztem, hogy Alex még mindig itt van mellettem.
-Jó reggelt.,-mondta
-Neked is.,-csókolt meg és átfordultam, így ő került felülre
-Ma mit csinálsz?.,-kérdezte
-Elmegyek anyával, megkeressük „a lányt”.,-
-Kíváncsi vagy rá igaz? Nem akarod kihagyni?.,-
-Igen. Baj ha ma csak este látsz?.,-
-Egy kicsit.,-
-De sietek vissza hozzád.,-csókoltam meg.
-Esküszöl?.,-kérdezte
-Igen..,-
-Akkor jó, most menj mert Bella vár rád.,-
-Szeretlek.,-álltam fel.
-Én is örökre.,-
Kimentem, és Alice állt velem szembe.
-Jó reggelt, hogy aludtál?.,-
-Köszi, elég jól.,-
-Miranda Bella most lent vár, és beszélget Aroval menj le, és vidd a kocsimat.,-mondta én meg teljesen ledöbbent, én vihetem a kocsiját.
-Anya megengedi?.,-
-Még szép.,-
-Köszi Alice néni.,-mondtam és szorosan megölelte.
-Szívesen.,-
Majd lementem, és hallatom, ahogy anya és Aro beszélget.
-Bella en el pasado el pasado no cambiar érts meg.,-
-Ez nem megy ilyen könnyen Aro.,-
-Nem tudom mit érzel, de azt az egyet tudom, nekem te olyan vagy mint a lányom, és tudod mindenben segítek amiben csak tudok.,-
Nem akartam tovább hallani.
-Aro bácsi, hogy vagy?.,-kérdeztem
-Szia Miranda, én jól te?.,-kérdezte miközben megöleltem.
-Én is.,-
-Hallottam elmentek Bellával megkeresni az a lányt.,-
-Igen. Akkor én már nem is zavarlak menjetek csak.,-
-Szia Aro..,-köszönt anya, és Aro kiment a hátsó ajtón.
-Mehetünk kicsim?.,,-
-Igen menjünk.-
Felvettük a kabátunkat, és elindultunk a garázs felé.
Ott állt BMW-je, Emmett Jeep-je, Alice Porche-ja, Carlisle Merci-je,anya kocsija ami egy Aston Martin volt, és Edward Volvo-ja.
-Melyikkel megyünk?,-kérdezte
-Aliceéjévall, mert megengedte, hogy én vezessek.,-
-Éreztem, mintha láttam volna előre mit tervez a kis boszorkány.,-nevetem, és anya is nevetett.
-Akkor szállj be anya és menjünk, de te mondod merre menjek, jó?.,-
-Oké.,-
Beültünk, és mire kiértünk a főútra tövig nyomtam a pedált.
-Szt. Barbara Street 43,-mondta anya.
-Rendben.,-
Őt perc múlva oda is értünk.
Kiszálltunk, és én megkérdeztem:
-Ez lenne az a ház?.,-kérdeztem
-Ez áll a papíron.,-mondta anya, és visszanézet a papírra, hogy tényleg jót-e mondott.
Elég nagyon nagy ház volt, mint egy villa, de mégis kisebb.
Becsöngettünk, és egy fekete öltönyös férfi jött ki.
-Jó napot uram, Isabella Swan vagyok.,-mondta anya.
-Igen tudom kik maguk, jöjjenek be.,.-igazán meglepet, hogy tudja kik vagyunk.
Beértünk, és a férfi aki komornyik lehetett, bevezettet minket a nappaliba, ami hatalmas volt, és a lány ott ült.
De a lány helyett egy hatvanéves nő ülhetett ott.
-Jó napot.,-köszöntem illedelmesen anyával.
-Sziasztok, üljetek le, és nyugodtan kérdezzetek, Janson áll rendelkezésetekre.,-
-Köszönjük.,-
-Én Miranda Swan vagyok.,-
-Marie Elizabeth Esperanza Cortez, de hívjatok csak Marinek.,-
-És mit szeretnétek megtudni?.,-kérdezte illedelmesen Marie
-Tudja ön az én kedvenc, hogy is mondjam, író vagy ehhez hasonló, és anya mikor kicsi voltam mindig elmesélte a maga történetét nekem esténként, és azért jöttem, hogy ha nem bánja elmondja nekünk az életét, hogy hogyan jutott el idáig?.,-
-Elmondom persze.,-
-Még úgy tizenhárom éves voltam, mikor nem bírtam az élettel, mert mindenki csak a rosszat akarta tőlem, én mindig megpróbáltam kibírni, nekem olyan akarat erőm volt, és reméljük még mindig van, amilyen senkié, alig voltak barátaim, és azok is évek után elköltöztek és én egyedül maradtam.
A szüleim mindig a pénzen veszekedtek, mert akkor régen válság volt, és mindig azon ment a vita, és ezt hallgattam minden hétvégén.
Örömömet az iskolában találtam, meg mert ott nem kellett a veszekedést hallanom, és mikor itthon voltam, mindig leültem és bekapcsoltam a rádiót.
Minden nap háromkor ültem le írni, mert a rádióban akkor mentek a kedvenc dalai, és ez csak egy órán át tartott.Leültem kinyitottam a fűzetett, és elolvastam azt amit múltnap írtam, és abból tudtam, hogy hol tartok, majd kedvenc zenéimet énekelve, elkezdtem írni, és ez így ment még nyolc éven át amikor végre lettem az egyetemet, és vehetem egy házat és elköltöztem.
Éppen költözéskor pakoltam a könyveimet a dobozba, és találtam tizenhat fűzetett, és abban megláttam a történeteimet, amit abban a nyolc évben írtam.
Elolvastam, és gondoltam elteszem emlékbe, és tovább pakoltam.
Mindent eltettem a dobozba, és elmentem haza az én házamba.
Nem rá két évvel találkoztam életem szerelmével, akitől lett egy kislányom Marianella Christina Cortez, most nem velem él.
A férjemmel harminc egy boldog évet éltünk meg, és egy szerencsétlen autóbalesetben elment.
Majd jöttek a legrosszabb időszakok.
A lányom és a családja ma jönnek, és ha még itt lesztek, lehet hogy látjátok őket, és be is mutatlak titeket.
Akkor folytatom is.
Után vettem még egy házat, mert nem akartam abban a házban élni.
Ezért megvettem ezt a gyönyörűséget, és most itt élek egyedül.
Aztán egy nap mikor hazaértem, a komornyikom Janson elmondta, hogy vár egy vendég a szobámban.
Ahogy felmentem megláttam, egy öltönyös fickót, mikor ránéztem kirázott a hideg, de ezt nem mutattam ki, hiszen én mindent kibírtam.
A férfit Michael Greenhartnak hívták, és valahonnan megtudta, hogy én történeteket írok, és azt kértem adjam neki oda amiket írtam, és ő pedig elfelezné velem a bevételt, de én erre nemet mondtam.
Rájöttem egyszer úgyis meghalok ezért egy olyan emberre akartam bízni a dobozokat aki megőrzi, de azt hiszem megtaláltam már.
Aztán az életem folyót továbbment a folyó, de megértettem minden csak akkor igaz ha a szemeddel látod, mert ha már képzelni tudod lerajzol, és leírni is le tudod.
Vette egy mély levegőt és kifújt.
-Hát ez nagyon szörnyű, de közben jó is.,-mondtam
-Igen az.,-
-Marie maga nagyon erős ember a kora ellenére is.,-
-Köszönöm.,-
-Kértek valamit inni vagy enni?,-kérdezte
Gyorsan anyára néztem és ő már hárított is.
-Nem köszönjük.,-
-Rendben.,-
-Miranda megszeretnéd nézni a dobozokat?.,-kérdezte Marie és én teljesen lefagytam.
Láthatom a könyvet, és a füzeteit.
-Lehet?.,-kérdeztem izgatottan.
-Persze, de csak akkor ha édesanyád megengedi.,-
-Menj csak.,-
-Janson kísérd fel a kisasszony a szobámba, és vedd ki neki a dobozokat.,-mondta Marie, és mi már fel is mentünk.
(Bella szemszöge)
-Marié.,-
-Bella.,-szoltitottuk meg egymást egyszerre.
-Mond csak te először.,-mondtam neki.
-Bella te semmit nem öregedtél, hogy hogy?
-Az úgy..,-
-Várj kitaláltam, a történeteim igazak igaz? Te vámpír vagy?.,-
-Igen igazak.,-mondtam
-Éreztem.,-
-Én pedig nem is hittem bennük, és én lettem az akit te leírtál a történeteidben.,-
Felálltam és ő is.
-Annyira hiányoztál.,-mondtam, és megöleltem óvatos.
-Te is.,-
Visszaültem, és ő is mellém ült.
-És milyen a vámpír élet?.,-
-Hát most nem valami jó.,-
-Miért?.,-
-Mert mint tudod Miranda a lányom, és az apja, akit most a földig aláznék, de nem teszem, mert szeretem, elment egy kis bukkanó miatt.
-Bukkanó?.,-kérdezte barátnőm.
-Tudod, nekem Mirandán kívül még két gyerekem van, Edward és ez a pici ide bent.,-fogtam meg a hasam ami már kezdett dudorodni.
-Ohha, de hogyant inkább nem kérdezem jó?.,-
-Rendben.,-
-És veled mi történt az suli óta?.-kérdezte
-Elmondom tömören rendben?.,-
-Jó nekem az is elég.,-
-Elköltöztünk Fodorka apával, megismertem egy vámpír családot…..,-és elmondtam a történetem ami elejében, jól indult, de a vége még nincs befejezve, mert én nem adom fel.
-Ez szomorú nagyon.,-
-Az, de tudod milyen vagyok a suliban sem adtam fel, és most sem fogom.,-
-Igen tudom milyen, a kis makacs igaz?.,-
-Igen.,-nevettünk.
-És most mi lesz ez után?.,-kérdezte
-Azt mondták nekem, hogy ma fog hazajönni Edward szóval ha haza jön tényleg, akkor beszélek vele és majd kitalálunk valamit.
Ha nem akarja majd ezt a babát sem, akkor elköltözünk, és ha akarja akkor ott maradunk, de nem fogok ott maradni azért, hogy csak a kicsit ismerje el gyerekének.,-
-Értem.,-
Ránéztem az órámra, és délután négyet mutatót.
-Azt hiszem mi jobb ha megyünk.,-
-Rendben.,-
-És Marie kérlek nem mond el, jó?.,-
-Mintha csak olyan emberek lennétek mint én vagy bárki más.,-mondta
-Köszönöm igazi barátnő vagy még mindig.,-
-Én neked, hogy az álmomat valóra váltottad.,-
-Miranda gyere.,-kiabáltam fel.
-Marie ezek a történetek fantasztikusak bárcsak el tudtam volna olvasni az összeset.,-néztem rám.
-Sajnálom mennünk kell.,-
-Várjatok, mivel ti örökké éltek, akkor tudom kinek adom a dobozokat.,-
-Jason hozd le őket Miradának.,-mondta
-Mi?.,-kérdezte lányom.
-Szívesen.,-mondta Marie
-Köszönöm.,-ölelte meg lányom Mariet.
-A legjobb barátnőm lányának mindent.,-
-Ismeritek egymást?,-kérdezte Miranda.
-Még a suliból.,-mondtam.
-Mi akkor megyünk is, majd még lehet eljövünk hozzád.,-
-Rendben köszönöm, hogy eljöttetek.,-
-Szia.,-
-Sziasztok.,-majd beültünk a kocsiba, és én vezetem hazáig.
Hazáig beszélgettünk Mirandával, hogy honnan ismerem, ki ő, és ehhez hasonló kérdések.
Ahogy leálltam a kocsival a ház előtt Alice kinézet az ablakon és kijött.
-Bella itt van Edward.,-
(Miranda szemszöge)
-Mi?.,-és tudtam ebből baj lesz ha visszajött, mert miatta szenved anya.
-Miranda nyugalom, jött ki Jasper.
-Bella segíts.,-mondta Jasper.
-Nem tudok ő erőseb nálam.,-mondta anya, és a düh már a pohár tetején lötyögőt ki.
-Hol van az a szemét.,-mondtam és elvakított a düh berontottam a házba és ahogy megláttam Edwardot az apámat, neki este.
Beleharaptam a nyakába a kezébe, de tudtam nem ölhetem meg, mert anyának fontosa, ezért elhatároztam, csak egy kicsit had lássam szenvedni, ahogy anya szenved nélküle.
Próbáltak leszedni róla, de egy pajzsot vontam magam köré, és ha ők neki mennek, visszadobja őket.
Aztán mikor végeztem Edwarddal, megláttam egy nőt, aki csak úgy állt.
És hallottam a gondolatait.
Ez meg mit csinálta vele? El kell tűnnöm innen, még rájön.
Hallottam, és tudtam nem közénk tartozik, és ő rá is ráugrottam, és harapdálni kezdtem, de a burkot nem vontam, fel ezért anyáék le tudtak rángatni róla.
Mikor végre magamhoz tértem anya szemivel találtam maga szembe.
Ha tudott volna, most sírt volna, de most csak erősen magához szorított, és kimentünk az erdőbe.
*en el pasado el pasado no cambiar:a múlt az múlt nem lehet megváltoztatni*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhatok véleményt.